Így kell a jól begyakorolt formulát megtölteni tartalommal.

Hétvégén Bécs volt a turné tárgya, a választás a több összeegyeztethető program miatt esett erre a hétvégére, így pénteken egy kiváló Ramienes tésztalevest követően a RUN VIE fesztivál Market nevű helyszínét találtuk meg magunknak, ahol először az MPC-t bűvölő Flako, majd Robot Koch is nagyon forró wonky őrületet zúdított ránk, a magas hőfok viszont a hely sajátja is volt, így nem húztuk sokáig. A szellőzésnél már csak a hang volt ergyább, nem is értem, ezt hogy engedhették meg, ha már ekkora hype-ot kanyarítottak az esemény köré.

A következő napon jött az impozáns Palais Schnönbornban megrendezett Sneakerness (meg a változatosság kedvéért roppanós sajtos kolbász), ahol meglepő módon egyszer sem vettem észre, hogy kocsányon lógnának a szemeim, alig akadtak említésre érdemes lábbelik, szóval a cipőfetisiszták bécsi szeánszáról is elmondható, hogy pár kilométerrel nagyobb a füstje, mint a lángja. Egy fotóriportot azért posztoltam róla a MashKulture-ra, itt elérhető.

Hogy majd pontosan az a programpont lesz a legerősebb, és fog a legjobban lekötni, amitől a legkevésbé vártam, azt nem gondoltam volna. A Frida Kahlo életművén végigvonuló tárlat a kis mellékes infókkal hasznos vasárnapolásnak bizonyult, bár némelyik kép mellett fogtuk a fejünket, hogy micsoda fasságokat igyekezett belemagyarázni a névtelen esztéta, aki a kis táblácskákra kiköhögte a leírásokat (kozmikus sugarak a fejből, persze, három bölcs majomra utalás, persze). Az életrajzi adatok viszont teljesen jó adalékként szolgáltak – egészen kerek kép rajzolódott ki előttem a festőnő és Diego Rivera héjanász jellegű viszonyáról -, meg az is, hogy drk felhívta a figyelmemet Frida ecsetkezelésére, amiből arra jutott, hogy időtlen időkig lehetett képes piszmogni egyik-másik képével.

December elejéig még látogatható, aki arra jár, ne hagyja ki.