A Real Your Nature egyenesági folytatása a Bladerunnaz / TEST által gründolt Decknology széria, aminek első felvonásának lehettünk részesei csütörtökön. Appleblim sajnos csalódás volt a maga kissé üres négynegyedeivel, és csak akkor eszmélt, amikor már késő volt. Blue Daisy vele szemben remekül gyalulta belénk a wonkyt. Valahogy így.

Ehhez nincs mit különösebben hozzáfűzni, évbulija esélyes volt az az elektro-disco-tech massza, amit ez a cingár kis geci ránk zúdított tegnap. Beszéljen a videó.

Ami a többieket illeti, azt sajnálom nagyon, hogy Suhaid szettjének csak a vége volt meg, kéne ilyen faszcsapkodós diszkóból komplett egészestés móka. A NED nevű fazon közelített az értékelhetetlen kategóriához (iparági pletykák szerint csak azért nem mondanak neki nemet, ha zenélni akar, mert ő Aphex Twin booking agentje vagy mi), Isu épp ellenkezőleg, remek nótákat pakolt, de addigra persze “jó” szokás szerint kiürült a hajó, kibaszott koncertjárós beidegződés, nem is értem. Edgár két óráját viszont, úgy hiszem, egy ideig megemlegetjük még.

Hétvégén Bécs volt a turné tárgya, a választás a több összeegyeztethető program miatt esett erre a hétvégére, így pénteken egy kiváló Ramienes tésztalevest követően a RUN VIE fesztivál Market nevű helyszínét találtuk meg magunknak, ahol először az MPC-t bűvölő Flako, majd Robot Koch is nagyon forró wonky őrületet zúdított ránk, a magas hőfok viszont a hely sajátja is volt, így nem húztuk sokáig. A szellőzésnél már csak a hang volt ergyább, nem is értem, ezt hogy engedhették meg, ha már ekkora hype-ot kanyarítottak az esemény köré.

A következő napon jött az impozáns Palais Schnönbornban megrendezett Sneakerness (meg a változatosság kedvéért roppanós sajtos kolbász), ahol meglepő módon egyszer sem vettem észre, hogy kocsányon lógnának a szemeim, alig akadtak említésre érdemes lábbelik, szóval a cipőfetisiszták bécsi szeánszáról is elmondható, hogy pár kilométerrel nagyobb a füstje, mint a lángja. Egy fotóriportot azért posztoltam róla a MashKulture-ra, itt elérhető.

Hogy majd pontosan az a programpont lesz a legerősebb, és fog a legjobban lekötni, amitől a legkevésbé vártam, azt nem gondoltam volna. A Frida Kahlo életművén végigvonuló tárlat a kis mellékes infókkal hasznos vasárnapolásnak bizonyult, bár némelyik kép mellett fogtuk a fejünket, hogy micsoda fasságokat igyekezett belemagyarázni a névtelen esztéta, aki a kis táblácskákra kiköhögte a leírásokat (kozmikus sugarak a fejből, persze, három bölcs majomra utalás, persze). Az életrajzi adatok viszont teljesen jó adalékként szolgáltak – egészen kerek kép rajzolódott ki előttem a festőnő és Diego Rivera héjanász jellegű viszonyáról -, meg az is, hogy drk felhívta a figyelmemet Frida ecsetkezelésére, amiből arra jutott, hogy időtlen időkig lehetett képes piszmogni egyik-másik képével.

December elejéig még látogatható, aki arra jár, ne hagyja ki.

Na hát ez is elementáris volt. Kár, hogy az UH hétvégi programja aztán kimaradt, de titkon reméltük, hogy ennél jobbat úgysem hallottunk volna.

Furcsa ezt kimondani, de amennyire Gil Scott-Heron volt a mai nap sztárja a Mediawave-nek, annyira volt az én sztárom a Qualitons. Semmi túlzó nincs abban, ha ünnepélyesen rájuk ragasztjuk a legjobb magyar bulizenekar címkét. “Smashing. Truly old school” – mondta mellettem vigyorogva az egyik feka Gillék csapatából. Ez mindent elmond. Meg talán a videó is.

Szóval hazalátogattam Szombathelyre Mediawave ügyben, és hát nem számítottam rá, hogy rögtön majdnem hibátlan élményekbe szaladok bele. Az egész kedd este kezdődött Berger Dalma eddigi talán legkerekebb projektjének, a Volkova Sistersnek erőteljes és szuggesztív műsorával (részletesebben erről itt írtam), és folytatódott tegnap a Messer Chups vérgőzös-ponyva-pszicho showjával, aminek főszereplője a fejük fölé vetített B-movie karaktereken – Frankenstein szörnyével enyelgő pucér nők, űrsisakos majmok, gézzel betekert zombik, meg egy kis Lugosi Béla – túl természetesen a jól szétzengetett szörfgitár volt. Zombie Girl pedig mindig tudja, mikor kell leheletnyire nyitnia a száját.

Csütörtök, Real Your Nature, az eddigi talán legerősebb.
Big big big time.

Ha már lemaradtam a 2007-es kultikus Sziget-performanszról, ideje volt pótolni. Rózsaszín faszálarc, ipari dörömbölés, PURE DADA! Mehetett a mosásba utána ruházatom valamennyi darabja. De el is vártam ezt magamtól, mondjuk.

Nem volt szanaszét reklámozva, amit nem is értünk, a szokatlanul korai kezdést még ennél is kevésbé, ettől függetlenül ott voltunk a new york-i Antipop Consortium koncertjén a hajón. Teljeskörű véleményezésem a Quarton olvasható, itt és most röviden annyit: a három fekete elérte azt, hogy a szellős negyedház (körülbelül ennyien lehettek) egy félezres tömeg üdvrivalgását produkálja, és ez nem semmi. Élvezetes műsorral érkeztek – még ha utána rögtön el is szeleltek, valaki mondta is, hogy pár perccel a show után már nekik és cuccaiknak is hűlt helyük volt a backstageben -, és én különösen részrehajlanék, mégpedig Beans felé, aki fantasztikusan hitelesen hozta a freestyle poetry elementaritását letaglózó előadásmódjával (ugye ő a kis kopasz szemüveges fószer az alábbi videóban, amit kivételesen most nem én készítettem). Nagy volt, örültünk.

A booty bass a lecsupaszított zenei alapjaival és szexista szövegeivel a legtahóbb zenei műfajok egyike, ám éppen ennélfogva az egyik legtáncolhatóbb is. Evidens volt, hogy elmenjünk megnézni a stílus emblematikus alakját, aki azzal kezdte a szettjét, hogy a Macbookját befordította a közönségnek, és megmutatta a kocsiját (informátoraim szerint a prosztóság csak egy jól használt álarc nála, a backstageben monoteizmusról és politikáról beszélgettek vele, szóval nem egy hülyével van dolgunk). Amit művelt, az persze hibátlan volt, gettóteknó at its best. Vagyis valami ilyesmi.

Sohasem hallottam még a Wacky Partiesról, mindenesetre ők azok, akik elhatározták, ezen a hétvégén két budapesti aluljáróban is tartanak vigadalmat – engedély nélkül.  Előző nap ezt idő előtt elfojtották az Astorián, a Váci utcai aluljáróban azonban elég sokáig rakhatták Mangóék a büntető technót, míg ki nem érkezett a hatóság. Bővebben erről itt írtam, néhány fotót viszont itt is megosztok.

“A dubstep meghalt, csak Ikonika maradt életben” – írtam egy fórumon a RYN sorozat talán legerősebb fejezete után. Mondanám rá azt, hogy örömlány, a szót eredeti jelentéséből kitépve, hiszen komoly elcsöppenést okozott a hajó gyomrában, főleg, amikor szettje vége felé nekiállt booty basst (!) rakni, ami nekem egyébként is szívem csücske. Itt egy apró szelet az estéből.