andras unger

Amikor egy ismerős a figyelmembe ajánlotta, hogy van neki egy ilyenje, és átadná egy teszt erejéig, örültem. Aztán rövid úton hardcore júzerré váltam, végül gondolkodás nélkül tettem le érte húszezret, mert tényleg jó, és kezesbárányként használható: nem nagy, zsebben elfér, és egy mozdulattal felpattintható az iPhone 4 (illetve 4S) sarkára, hogy végül így nézzen ki rajta.

Sokkal érdekesebb azonban az, ahogyan a világ néz ki rajta keresztül - hiszen ugye pont a mobil kamerája elé kerül. Először is, körülbelül tíz méterre a Lánchíd pillérjétől ez fér bele a telefon látószögébe, minden rásegítés nélkül:

Aztán így néz ki mindez az Olloclip nagylátószögű lencséjével:

Az Olloclip azóta már hozzátett egy rakparti tekergetéshez, egy szintén ottani csendélethez, egy születésnaphoz, és valószínűleg holnap reggel sem úgy kelek majd fel, hogy kivágom a kukába.

Permalink | Leave a comment  »

Kisebbfajta flame szökött szárba a Twitteren arra a felvetésemre, hogy vajon miféle okból mennek el emberek a címben megjelölt exjakuza műsorára 2012-ben.

Szerintem lehet és kell is erről beszélni, mert persze jó poén, hogy Parov Stelarnak meg Boban Markovicnak talán már lakása van a körúton, annyit járnak ide, és jókat lehet bebaszva nevetgélni a sokadik magyar fesztiválra importált Prodigy-bohózaton is, ezen túl további hozadéka is akad, hogy tömegek csimpaszkodnak még mindig a tizeniksz évekkel ezelőtt menő, Európa európaibb felén viszont már nem annyira erőltetett előadókba.

Ez a hozadék pedig az, hogy a fasza, új hangoknak nem sikerül helyet szorítani, ugyanis a zenerajongók erre nem mutatnak keresletet.

Meg lehet nézni, miért nincs ma már Bomb The Jazz (a sorozat, ami amikor elhozta a Bonobót, a közönség majd szétnyomta a Merlin falait, amikor meg az igazán innovatív James Pants jött, ötvenen lézengtek), és azt is, milyen röhejesen kevesen voltak és vannak a haladóbb e-zenei géniuszokat szállító Real Your Nature, Space Is Called, Budapest Bass Music buliszériák eseményein.

Így pedig semerre nem megyünk, semerre nem haladunk. Illetve de: kétezer kilométerrel arrébb rendezett zenei fesztiválokra.

Megtisztulást a magyar zenei életnek!
Több kulturális bányászkodást az interneteken!
Meg nem elégedést a régivel! Keresését az újszerűnek!

Csupán ennyinek kéne teljesülnie, és akkor talán elhoznának vége nekünk egy Washed Out-ot, Iceage-et, Pantha Du Prince-t, vagy egy The Weekndre ne is merjek gondolni.

Permalink | Leave a comment  »

Ezt bővebben itt fejtem ki azoknak, akik még nem hallottak volna a Đăng Mười Büféről, meg azoknak, akik már igen, de még mindig húzodoznak csak azért, mert a nevezett vietnámi étkezde a nyolcadik kerület legsúlyosabb törvényenkívüli csencselőparadicsomában található.

Nem, nem aprítanak kutyát és nem, még egyszer sem lettünk rosszul itt elfogyasztott kajától - Vietnám konyhája egyébként is az egyik legegészségesebb a világon, ezt azért érdemes tudni.

Egyetek!

Permalink | Leave a comment  »

A Gmail Tap áprilisi tréfa volt, ez már nem az. Még csak fejlesztik a Google Project Glasst, de bedobtak egy videót, hogy kapjanak értékes "inputot", vagyis ötletet a zemberektől. Elsőre blikkre életidegen, de hát mi nem volt az, mielőtt még bekerült volna a mindennapos használati tárgyak közé?

Permalink | Leave a comment  »

Tegnap este jött a hír: az Apple által a 2011-es év appjának kinevezett közösségi fotóalkalmazás, a retro effektekkel házaló Instagram megérkezett az androidos okostelefonokra is.

Na és hogy reagált erre az almás Instagram-közösség? Szarul. Egy része legalábbis. Egy többtízezres követőtáborral rendelkező IG-júzer témához kapcsolódó képe alatt valóságos boszorkányüldözés kezdődött, miért csinálták ezt, ennek exkluzívnak kéne maradnia iOS-tulajok számára, már nem érzem magam különlegesnek, és így tovább, lefelé mutató hüvelykujjakkal nyomatékosítva. A legszörnyűbb az, hogy ez volt a többségi álláspont.

Beszálltam elmagyarázni. Nem kellett volna. Megkaptam, hogy mindenkinek joga van a véleményéhez. Hogy az Android-felhasználóknak miért nincs joguk egy jó alkalmazáshoz, arra nem kaptam választ.

Aztán találomra megnéztem két hatert - az egyik cheerleader, a másik Jézus Krisztus rajongója. Nem is volt több kérdésem.

Permalink | Leave a comment  »

Sekélyestől a középszerűig húzódik az a skála, amin mozognak az énekesnő új lemezének dalai. Ami azért különösen szomorú, mert Madonna most már azt csinálhatna, amit csak akarna - írom itt, ebben a lemezkritikában. Tényleg hihetetlen egyébként, hogy egy olyan remekbevágott lemez után, mint a tizennégy évvel ezelőtti Ray Of Light, kvázi lejtmenetbe kapcsolt a pop királynéja. Persze 120 millió dollár szép összeg, de tényleg ennyire szüksége volt rá, hogy befeküdt érte a Live Nationnek meg az Interscope-nak?

Ez az egy szám fél kézzel összecsomagolja az MDNA bármelyik üres, érdektelen felvételét. Meg amúgy ez és ez is.

Permalink | Leave a comment  »

A Posterous szimpatikus. Megpróbálok kezdeni is valamit vele, és olyanokat közzétenni itt, amik a let's push things forward jegyében mások javára is válhatnak, de magamnak is megfelelnek majd egyszer, valamikor, visszatekintésként.

Szóval helló.

Permalink | Leave a comment  »